Megasztár 6 - Horváth István kiesett Megasztárból

A 10 versenyben lévő Megasztár 6 énekes közül öt már bemutatkozott a 3. döntőben. Valakinek távoznia kell majd közülük, akit sem a nézők, sem pedig a zsűri nem mentett meg. Horváth István sikeres a Megasztár 6-ban, de nem érzik rajta a magabiztosságot. Bochkor azt kereste, hogy mi az ami biztonságot adhat neki a színpadon. OneRepublic – Apologize dalát énekelte el. Mester Tamás szerint tempó probléma volt és hamis is volt. Hetek óta nem fejlődik Tamás szerint. Falusi Mariann szerint mérhetetlen félelem van benne, bár szép a hangszíne. Bereczkinek is csalódás volt a produkció. Radics Gigire rátalált a szerelem a Megasztár házban Benji személyében. Bochkor látta, hogy a lány mindenben nagyon tudatos és rengeteget változtatott magán a sikerért. Egyik kedvencétől hozott dalt, Beyoncé – Love On Top számát énekelte el. Bereczki szerint borzasztó jól énekel. Attól fél viszont, hogy a technikai részt hamarosan megunják az emberek. El kell kezdenie mozogni a színpadon Bereczki szerint. Falusi szerint hitelesnek kell maradnia. Bochkor szerint nem kell elfogadnia mindent, mindenkitől. Bochkor szerint Benjinek az énekléssel kell foglalkoznia. Burgress Benji LMFAO – Party Rock Anthem nagysikerű dalát hozta el. Falusi szerint eléggé keresztbe-kasul járkált a színpadon. Bochkor szerint ez a dal egy biztonsági játék, mert nem lehet nagyot bukni vele, de nem lehet nyerni sem. Ismét az ének háttérbe szorult szerinte a show mögött.
Talán Attila Bochkor Gáborral elmehetett repülni a felkészülési szakaszban, így Ő feltöltődve léphetett színpadra. Mr. Big – Wild World dalát adta elő és rögtön a szám elején felvitt egy lányt a nézők közül a színpadra és neki énekelt. Mesternek nagyon tetszett a dal, de azt várja, hogy egy kicsit jobban kinyissa a száját. Bochkor szerint a Topi féle 5G jót tett az előadásának. Falusi nagyon irigykedett a lányra, akit Attila felvitt a színpadra.
Nagy Andrinak azt a tanácsot adta Bochkor, hogy éljen a dögösségével a színpadon. Adri megfogadta és egy igen erotikus ruhában jelent meg. Eurythmics – Sweet Dreams számával érkezett a zsűri és a nézők meghódítására.  Mester szerint a múlt héten kislány volt most pedig dögös nő, de melyik az igazi?! Falusi szeretné, ha feljebb húzná a hangját, mert alul intonál.
Az utolsó ötösben Bozont, Tímea, István, Benji és az utolsó helyen Adri volt található.
Falusi Mariannak legjobban Szakos Andrea, Bereczkinek Farkas-Jensen Balázs, Mester Tamásnak pedig Radics Gigi tetszett a legjobban.
A szavazást megállították és a veszélyzónába Nagy Kristóf Bozont, Bihal Roland és Horváth István került. A nézők Nagy Kristóf Bozontot mentették meg a kieséstől. A zsűri összes tagja Bihal Rolandot vinné tovább. Bochkor Gábor Horváth Istvánt ejtette ki és Bihal Rolandot mentette meg.