Bereczki Zoltán inkább rombolja az imidzsét, de nem finomkodik

Bereczki Zoltán a  Megasztár 6 zsűritagjaként
A Megasztár 6 zsűritagjaként kíméletlenül őszinte lesz Bereczki Zoltán, legalábbis erre törekszik, máshogy ugyanis nem tudná csinálni. Tudja, hogy szélmalomharcra vállalkozik, és a pofonosztással rombolni fogja az imidzsét, de a hosszú távú gondolkodás híveként neki már az is elég, ha öt év múlva beigazolódik, nem csaltak a megérzései.
Bereczki Zoltán lesz a szeptemberben induló Megasztár 6 egyik új zsűritagja, aki a lehetőséget természetesen igazi szakmai elismerésnek tartja, és úgy érzi, már elég ideje pályán van ahhoz, hogy meg tudja állapítani valamiről, hogy az jó vagy rossz. „Tudom, közhely, de nekem ez óriási kihívás lesz, bízom benne, hogy a tudásom úgy át tudom adni, hogy talán lehet belőle tanulni. Szeretném visszabillenteni az indulókban kialakult hamis képet, mert ez a munka nem a csillogásról, meg hírnévről, hanem a szenvedésről, küzdelemről szól.”

Tévé elől tévébe

„Elsősorban azokat a mondatokat fogom elmondani, amiket eddig, ha néztem a műsort mondtam, például, hogy szóljatok már neki, hogy tök hamis” – mondta lapunknak a szerdai sajtótájékoztató után. „Nyilván előfordulhat, hogy megszeretem őket, de megpróbálom elzárni magamban ezt a csapot. A lehetőségekhez képest persze, hiszen ez magába szívja az embert, nehéz elfogulatlannak maradni. Úgy tervezem, hogy miután hazamegyek a felvétel után, otthon újra megnézem az adást, akkor látni fogom, hol rontottam el, és a második-harmadik adás után aztán csak belerázódom.”
Szinetár Dóra férje fontosnak tartja, hogy a frankót mondja, hiszen a főiskolán ő is megkapta a szakma elsajátításához szükséges pofonokat. „A főiskolán a négy év alatt meg kell önmagunkat ismerni, hogy az ember legyen tisztában a maga képességeivel és korlátaival. Itt erre három hónap van, az nem túl sok.”

Majd ő megmondja

Bereczki szerint a Megasztárba jelentkezők fordított lehetőséget kapnak, nem tapasztalják meg, milyen az, amikor nemet mondanak nekik. „Én meg fogom nekik mondani. Hibátlan zsűritag nincs, de ezt muszáj meglépnem, még azon az áron is, ha utálni fognak, amire nem hiszem, hogy fel vagyok készülve lelkileg, de nem tudok máshogy működni” – mondta, majd hozzátette, hogy nemrégiben zsűrizett feleségével egy nemzetközi musical énekversenyen, ahol asszonya még rá is szólt, hogy finomabban tálalja véleményét. „Lehet, hogy majd puhíthatok aztán, ahogy múlik az idő, nem tudom. Különben is a közönség a szemét, mert azon kiakad, ha kritizálok valakit, de aztán csak ő lesz az, aki nem szavazza be.”
A Nagy duett leripacsozott ezüstérmese tévesnek tartja a közhiedelmet, miszerint elfogytak a tehetségek, mondván az elmúlt pár évben sokan talán még nem mertek indulni vagy túl fiatalnak érezhették magukat, most viszont itt a lehetőség, hogy bizonyítsanak. „Ha csak három ilyen van az országban, már elég, egy belőle lehet az új Caramel.”

Imidzs szevasz

Bereczki Zoltán tisztában van azzal, hogy szélmalomharcot fog vívni, tudja, hogy sok ember nem is érti majd, miről beszél. Mégis el akarja mondani, számára csak ez a lényeg. „Magamnak, meg az énekeseknek akarok jót. Imidzsromboló lesz, de a hosszú távú gondolkodás embere vagyok, ha öt év múlva azok, akik kifújolnak, már látják, hogy bejöttek a megérzéseim valakivel kapcsolatban, az nekem elég.”
Azt is tudja, hogy a kereskedelmi tévék elvárásainak is meg kell felelnie, de ezt a kompromisszumot hajlandó megkötni, legfeljebb újabb videóval bővül a YouTube gagyivideó-kínálata. „Mindig lesznek bikicsunájok, olyanról pedig nem hallottam, hogy valakit ezért vagy azért tovább kell juttatni.”
Bár annak idején műsorvezetőként nagyot bukott a Szombat esti láz című műsorban, most ettől sem tart, mivel ott írott szöveget kellett mondania, itt meg csak magát kell hoznia. „Arról jobb nem beszélni, de azért az érezhető volt, hogy a backstage-ben már többször voltam önmagam, mivel ott igazi beszélgetéseket lehetett készíteni, nem csak kódokat kellett beolvasni. Persze az első négy adás görcse később már sosem szabadult fel, de ez most nem műsorvezetés, más helyzet, a félelmeim is mások, nem tudom, hogy fogom bírni a nyomást.”

Musical régen és ma

Már csak azért sincs felkészülve a negatív visszhangokra és a műsorral járó nyomásra, mert musicalszínészként nagy közimádatnak örvend, még akkor is, ha szerinte a műfaj már nem örvend akkora népszerűségnek, mint a fénykorában, 2004 tájékán. Bereczkitől azt is megtudtuk, attól egyáltalán nem tart, hogy a poppiacon saját konkurenciáját teremti meg a Megasztárokkal, mivel azt szeretné, ha minél több tehetség kapna teret. „Szerintem legyen minél több jó, ott azért nem tartunk, hogy ontanánk magunkból a világsztárokat. Könyörgöm, hagyjon már le valaki, ezt most nem nagyképűségből mondom, ha én mondjuk a negyvenötödik vagyok, akkor legyek miatta a negyvenhatodik, csak jöjjön. Jó lenne kinevelni egy világsztárt.”

Megasztár 6 – változik a zsűri

A Megasztár már többször bebizonyította, hogy képes a megújulásra. Az első Megasztár széria 2003-ban indult és zsűrijében ült Presser, Bakács, Pély, Pierrot és Soma. Az első nagyobb változás a negyedik szériában következett be a zsűritagok tekintetében és most ismét nagyobb átalakulás lóg a levegőben.
A Megasztárnak szüksége van a változásra, hiszen az RTL a Csillag Születikkel és az X-Faktorral ugyanazt a célközönséget szólítja meg. A Megasztár negyedik szériájában sokak megrökönyödésére egy teljesen új zsűrivel vágott neki a TV2. Fenyő, Eszenyi és Mester szerepeltetését a zsűriben még el is fogadta a közönség, de Friderikusz zsűri tagságát már többen megkérdőjelezték.
Mit keres egy olyan ember a zenei tehetségkutató zsűrijében, akinek nem sok köze van a zenéhez (emlékezzünk csak a “nagy sikerű” Karnevál című számára). Végül Friderikusz bizonyított és hitelesen alakította a “rossz rendőrt” a zsűritagok között. Felvállalta a megmondó ember szerepét. Igyekezett a showbusiness szemüvegén keresztül megítélni a produkciót és nem zenei alapon.Máig vitatott, hogy Király Viktor az Ő segítségével nyerte meg a 2008-as Megasztárt.
2011-ben úgy tűnik a TV2 megint a zsűricserével igyekezne felfrissíteni az immár hatodik évadát megkezdő Megasztár produkciót. Pletykák szerint az új zsűri Bereczki Zoltán, Falusi Mariann, Ganxsta Zoli vagy Árpa Attila és Balázs Klári négyeséből fog állni. Úgy tűnik, hogy a sikeres Nagy Duett zsűrijét keveri össze a fellépőkkel és ez az elegy képezi majd az új zsűrit.

Megasztárosokat térít észhez Falusi Mariann

Falusi Mariann
A tehetségkutató friss zsűritagja híve az időben kiosztott pofonnak. Új szerepétől és megváltozott külsejétől sokat remél az énekes.
Ön is indult tehetségkutatón, ezért pontosan tudja, mit érez egy fiatal, amikor nagy nevű szakemberek előtt kell bizonyítania. Mi a legfontosabb tulajdonság, amivel rendelkezniük kell a versenyzőknek? Ha nincs kisugárzása, semmije nincs az embernek, amivel a színpadon állva fel tudja magára hívni a figyelmet. Én 1983-ban indultam a Ki Mit Tud?-on, ahol jazzénekes kategóriában győztem. Akkor még nagyon másképpen működtek a dolgok. Nem volt Facebook és Twitter, az ember nem került az újságok címlapjára sem szakmai, sem magánéleti hírekkel. Aki befutott énekes lett, az évtizedekig küzdött azért, hogy megismerjék és elfogadják. A sikert pedig a jó hang és a különleges személyiség együtt hozza meg. A mostani jelentkezőknek ezek szerint könnyebb a dolguk? Nem, sőt azt is megkockáztatom, hogy nehezebb. Alig van idejük a szakmára koncentrálni, mert mindenki a magánéletükre kíváncsi. Ilyen körülmények között nehéz a közvélemény figyelmét a lényegen, vagyis a szakmai életükön tartani. A másik, hogy bár rengeteg jelentkező volt az eddigi Megasztárokban, nézzük meg, hányra emlékezünk még mindig. Kevésre. Azokra, akik a jó hang mellett lehengerlő személyiséggel is rendelkeznek. Mint például a Tóth lányok, Caramell, Rúzsa Magdi vagy Oláh Ibolya. Milyen tanácsokkal látja majd el a versenyzőket? Őszintékkel, ami sokakat elkedvetlenít majd. Egy időben jött pofon bár nagyon tud fájni, mégis képes helyretenni a dolgokat. Engem nem a kristálytiszta hang érdekel, hanem az előadóművész. Azt mondta, hogy nagy tervei vannak ebben a műsorban és ez egy új élethelyzet lesz. Miért, hiszen zsűrizett már máskor is. Akkor még más ember voltam. Sokat változtam, kinyíltam, ha úgy tetszik. Lefogytam két tucat kilót, aminek köszönhetően újra felébredt bennem a nőiesség. Ha visszagondolok, eddig a bő gatyák és a bakancs miatt olyan nemtelen voltam. Itt nem arról van szó, hogy megtagadnám a pa-dö-dős múltamat és jövőmet. Természetesen most is a Györgyivel való közös munkám az első, de a magánéletemben az utcán már másként öltözök és másként járok. Szeretek nyitott szandálokat hordani, hogy lássák, ki van lakkozva a körmöm, egyre jobban kedvelem a nőies ruhákat. Kezdem megszeretni a testem, érzem, mit és hogyan kell viselni. Jól érzem magam a bőrömben, és ez szerintem látszik is. Amikor nagy tervekről beszélek, titkon arra gondolok, ha folyamatosan a képernyőn leszek, talán megpillant valaki, akit én is szívesen megpillantanék minden reggel a lakásomban.

Nem tartanak igényt Szíj Melindára

Szíj Melinda
Szíj Melinda a Megasztár befejeztével letudta a kötelező penzumot, majd visszatért munkahelyére, mert a több pénz reményében sem szeretne felhagyni foglalkozásával. Az énekesnő nem tagadja, hogy megélhetési nehézségekkel küzd.
"Ugyanolyan pénzügyi gondokkal küzdök, mint az országban bárki más. A hónap vége felé nekem is össze kell szorítanom a nadrágszíjat. Eszméletlenül kell technikáznia az embernek a pénzzel ahhoz, hogy ki tudjon jönni belőle. Tiszavirág életűnek tartom az éneklést, mint szakmát. A mai magyar bizonytalan valóságban egy munkahely nagy kincsnek számít, és én továbbra is ezt tartom elsődlegesnek" - hangsúlyozza Szíj Melinda, akire - úgy tűnik - a tehetségkutató verseny szervezői sem tartanak igényt, ugyanis az énekesnő Győrszentivánon próbál zenekarával, ahol Megasztár-koncert volt a hétvégén, nélküle...

Ősszel indul a Megasztár 6 - Falusi Mariannal a zsűriben

Falusi Mariann Megasztár 6 zsűritag
Falusi Mariann és Bereczki Zoltán már biztosan helyet foglalhatnak a szeptemberben hatodik szériájával induló Megasztárban. Talán nem véletlenül döntött a csatorna az új arcok mellett, hiszen így szeretnék frissíteni a tehetségkutatót. Az őszi versenyre egyébként már most jelentkezhetnek az ígéretes tehetségek.
"Borzasztóan örültem, amikor megkerestek az ajánlattal. Nagyon várom a műsort, hiszen lehet, hogy találok majd egy olyan figurát, aki hozzám nagyon hasonló és tudok neki segíteni abban, hogy kinyíljon" - tudtuk meg az énekestől.
Falusi Mariann is tudja, hogy nagy felelősség zsűritagnak lenni, de nagyon várja az új kihívást.
"Óriási felelősség és roppant izgalmas feladat zsűritagként részt venni a Megasztárban. Másrészről ez egy óriási szakmai elismerés, hiszen azzal, hogy rám gondoltak, azt közvetítik felém, hogy bíznak a szakmai ítélőképességemben. Első körben mindenképpen füllel hozok majd döntéseket, ezt követően viszont szerepet kap majd a szív is" - árulta el az énekesnő.

Mi történt egy éve a Megasztár győztesével?

Király Viktor
Király Viktor éppen egy éve van együtt barátnőjével, Forrai Bea táncossal. A jeles dátumot méltóképpen szeretné emlékezetessé tenni az énekes, így gyakorlatilag az egész nyarat ennek jegyében szeretné eltölteni kedvesével.
"Valóban többször mondtam már az elmúlt években, hogy megtaláltam az igazit, de Bea valóban merőben más, mint az őt megelőző lányok. Valahogy érzem, hogy vele tényleg leélhetném az életemet. Éppen egy éve találtunk egymásra, és az eltelt idő bebizonyította számomra, hogy van olyan szerelem, ami folyamatosan előre visz, és nincsenek benne mélypontok" - mesélte Viktor.
"Rövidesen elutazunk kettesben Gárdonyba, ahol egy wellness hétvégével ünnepeljük meg a kapcsolatunkat, de a nyárra vannak nagyobb szabású terveink is" - tette hozzá az énekes.

Micsoda Megasztár éjszaka volt!

Alaposan elindította a nyarat a TV2, a csatorna a nagy megasztáros bejelentés után a budai szórakozóhelyen az eddig felfedezett tehetségek mutatták meg, miért is voltak ők az eddigi szériák döntősei. Az öt Megasztár nyertesei – Rúzsa Magdi kivételével, aki mandulagyulladás miatt nem tudott színpadra állni –, valamint az azóta is a pályán lévő énekesek krémje adott elő két-két dalt, miközben társaik és más TV2-s arcok a közönség soraiban ropták.

Gáspár Laci például alaposan megtáncoltatta Orosz Barbarát, aki A Nagy Duettben Ganxsta Zolee mellett domborított, de Tilla és Tóth Gabi is megmutatta, még mindig képes arra az őrületre, amelyet pár hete még a TV2 színpadán műveltek.
Két új zsűritag is bemutatkozott; Falusi Mariann, aki korábban már a konkurens csatornán, az első Csillag születik-szériában keresett tehetségeket, hatalmas sikert aratott a Szabó János című Pa-Dö-Dő-dal dzsesszesített verziójával, Bereczki Zoltán, az Operettszínház sztárja pedig láthatólag élvezte, hogy most már ő is a TV2 nagy műsorának csapattagja lett.

Újabb szériája indul a Megasztárnak

Megújult zsűrivel és nagyobb téttel vág neki a hatodik szériájának a Megasztár. A szerdai sajtótájékoztatón a két új zsűritagnak a nevére is fény derült: Bereczki Zoltán énekes, színész és Falusi Mariann jazzénekes, a Pa-Dö-Dő tagja is erősíti majd a négyes fogatot.A műsor struktúrája is megújul. Nagyobb tétért küzdhetnek majd az énekesek és már a középdöntőbe is kevesebben fognak bejutni. A megmérettetések során nagyobb hangsúlyt helyeznek a sztárjelöltek felkészítésére és egymással való versenyzésre is.

Külföldön már befutott Kállay-Saunders

Kállay-Saunders András és Andreas duettet énekel
Soha többé nem akarok máshol énekelni, csak abban a stúdióban! - jelentette ki Kállay-Saunders András (26), aki a hét elején egy svédországi producer, Alexander Bard meghívására Stockholmban járt, ahol elindulhat nemzetközi karrierje.
 A szakembernek nagy tervei vannak a mi New York-i megasztárunkkal, aki egyelőre két duettet énekelt fel az egyik helyi sztárral, Andreasszal.
- Azt eddig is tudtam, hogy a legnagyobb sztárok - mint Celine Dion vagy Lady Gaga - Svédországba járnak stúdiózni, itt vannak ugyanis a legjobb stúdiók és szakemberek. Ezt én magam is tapasztaltam, soha ennyire jól nem szólt a hangom, mint itt. Legszívesebben odabilincseltem volna magam, és soha többé nem jöttem volna el - lelkendezett a fiatalember, aki nagy lehetőségnek tartja ezt a két dalt.
- Alexander ugyanannál a kiadónál dolgozik, ahol én szerződésben vagyok és nagyon szeretné, ha a Universal hálózatán keresztül az egész világon mindenhova eljutna a dal. Nagyon tetszett az is, hogy nyitottak voltak az ötletekre, így például az egyik számban cseréltünk is egy részt, mert nagyon tetszett nekik az, ahogy én megváltoztattam. Egy pici rossz érzésem volt csak, mégpedig az, hogy amikor énekeltem fel a duettet a sráccal, eszembe jutott, hogy mennyire szívesen tenném ezt Renivel - vallotta be érzelmesen a fiú, aki ezzel megtette az első lépést a nemzetközi karrier felé.
Persze ha valóban esélye van Andrásnak arra, hogy kitörjön a magyar könnyűzenei piac keretei közül, az sok áldozattal járhat. Bizonyosan megterhelné a Tolvai Renivel (20) való kapcsolatát is. Ennek ellenére, a Megasztár 5. nyertese mindenben támogatja kedvesét.

 - Nagyon örülök András lehetőségének. Lelkesen mesélt nekem erről az egész útról, csillogott a szeme az élménybeszámoló közben. Bízom abban, hogy sikerült is minden, amit szeretne elérni - árulta el az énekesnő.

Hozzámegy a párjához a Megasztár énekesnője?

Álmodozik az esküvőről Lakatos Yvette, a Megasztár 5 felfedezettje, aki a műsor másik tehetségével, Kiss Ádámmal jár együtt.
Megasztár Lakatos Ivett
„Álmodozom az esküvőről. Úgy képzelem el, hogy klasszikus hófehér ruhában állok majd az oltár elé. Azt szeretném, ha a húgom állna mellettem, és ő hozná a gyűrűket is. A koszorúslányok pedig nem korombeli lányok lennének, hanem kisgyerekek” – áradozott egy romantikus film premierjén Yvette.
Az énekesnő és kedvese egyébként közös dallal is jelentkezik hamarosan, de külön-külön szeretnének érvényesülni a zenében.

Tóth Veránál dübörög a rock&roll

Tóth Vera Megasztár
Tóth Vera ahogy mindig, most is kertelés nélkül, őszintén vigyorogva vallja be utóbbi időben azért javuló hibáját: nála időnként buli van a lakásban, de nem nagy tivornyákra kell gondolni.
- Nálam a falak között is néha a rock&roll hangulat van. Még otthon, Tapolcán a szülői házban hívtuk így a rendetlenséget Gabival, ami a szobánkban uralkodott - nevet Vera, hiszen egyedül él, nincsen, aki megdorgálja egy-egy széken hagyott ruháért, vagy mosatlan tányérért.
Bár öt éve, amióta saját otthona van a helyzet egyre javul, mert tudja: rend a lelke mindennek. Kis lakásában Vera vidám, független jellemét tükrözik a bútorok, képek, színek és az apró tárgyak. Ő választotta a kanapét, a különleges farolettát, de még a falak meleg színét is kívánságára készítették. Otthonosságot sugároznak a színes gyertyák és az illatos füstölők, a hatalmas puha párnák a nappaliban.
Barátaimmal festettük, szeretem a pasztell és nap színeit. Sokakat idegesít a piros, vagy narancssárga, de engem nem. A konyha pici, ám bőven elég, mert nem nagyon főzök, egész nap rohanok. Na meg a diétámra is odafigyelek - nyitja ki Vera szomorúan a hűtőszekrényt, már nem nagyon kerül bele olyasmi, ami kísértésbe vihetné. - Még egy smink asztalra is szükségem lenne, a polcokat és a falra a képeket is beszerzem hamarosan - sorolja az énekesnő, mivel szeretné tovább csinosítani otthonát, aminek nyüzsgő környéke is kedvére való és beköltözése után szinte azonnal összebarátkozott mindenkivel.

 - Nincs szükségem nagy lakásra, keveset vagyok itthon és felesleges lenne sok szoba. Kialakítottam kis sarkaimat, az étkezőt és a házi irodát, a gardróbot, ami a lehető legegyszerűbb, mert ajtaja sincs. Azonnal átlátom: mit vegyek fel aznap. Bevallom ez nálam nem csak időjárás, hanem hangulatfüggő is. Néha nagy a rock&roll, vagyis rendetlenség, de a lakás értem van és nem fordítva, ám ahogy „öregszem" egyre inkább szeretem magam körül a rendet. Még a barátaim is észreveszik, hogy javulok - vigyorog Vera, aki bevallja: anyukájának ezért egyre ritkábban kell feljárnia hozzá rendet rakni, olyankor mindig megkérdezi tőle: használja-e rendesen a szobabiciklit?
- Előfordul, hogy tekerés helyett egy pulcsi használja, aki őszinte, az azt is tudja, hogy a szobabicikli nem csak sporteszköz, de a legjobb vállfa egy kosztümnek - mondja az énekesnő, aki nyáron sokat tartózkodik barátai­nál, télen sokkal jobban szereti bevackolni magát a lakása puha párnái közé.

Tolvai Renára extrém frizurával forgatott

Tolvai Reni első klipforgatása
Extrém frizurát készített Zsidró Tamás Tolvai Reni első klipforgatására. A fiatal lány izgatottan készült a felvételre. Zsidró elmondta, hogy vizes hatású, ám nagyon nőies hajat kreált az énekesnőnek, ami nagyon jól állt Reninek. Az egyik jelenetben Reni póthajat is kapott, annak szimbolizálására, hogy a lány lélekben hosszú hajú.A képet elnézve sikerült az, amit elterveztek a klip rendezői, Reni igazi dívaként tündököl. Az énekesnő elmondta, hogy a felvételhez nem csupán énekesi de színészi tudását is megcsillanthatja.

Rúzsa Magdi még nem tud róla beszélni

Rúzsa Magdolna
Rúzsa Magdinál is megkezdődött a koncertszezon, de titokzatosan sejtetett mást is, amiről viszont még nem beszélhetett. Az énekesnő most alkot, de ha ideje engedi, fesztiválozni is elindul.
Rúzsa Magdinak nem nagyon lesz ideje nyári kikapcsolódásra, talán egy hetet nyaralhat, de ahogy mondta: télen egyébként is jobban szeret pihenni.
"Még nem tudom, hogy hová utazom, majd kiderül. Az a fontos, hogy élvezzem és víz mellett legyek. Elindult a koncertszezon, készülök az új lemezemmel, szövegírással foglalkozom, úgyhogy teljes mértékig az alkotással vagyok elfoglalva, valamint lesz egy másik dolog, amiről most még nem tudok beszélni" - fogalmazott sejtelmesen Rúzsa Magdi, aki ha fellépni nem is, de magánemberként a fesztiválokra is ellátogat.
"Inkább városi rendezvényeken vannak fellépéseim, a fesztiválok nem igazán szerepelnek a koncertjeim listájában, de ez nem befolyásol semmit, ugyanis, ha elindul a szezon, tavasztól őszig nincs megállás. Vannak olyan együttesek, előadók, akiket kedvelek, így magánemberként elmegyek a Balaton Soundra vagy a Szigetre - ide egyébként rendszeresen kijárok -, ha van időm. Mint sok fiatalt, engem is vonzanak ezek a helyek, biztosan megtalálom idén is azt a zenét, ami leginkább érdekel" 

Weisz Fanni hátránnyal is továbbjutott

A TV2 képernyőjére kerülő, A Szépségkirálynő castingján a legszebb lányok közé jutott Weisz Fanni, akit a nézők a Megasztárból ismerhetnek: a hallássérült lány Rúzsa Magdival lépett fel az ötödik szériában, jeleléssel közvetítette a szám szövegét sorstársainak.
Weisz Fanni A Szépségkirálynő top 24 -ben

– Rettenetesen boldog vagyok. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy bejutottam a legjobb huszonnégybe. Hihetetlenül izgultam, mert rengeteg szép lány nevezett a versenybe, ráadásul úgy éreztem, csökkenti az esélyeimet, hogy hallássérült vagyok – magyarázta Fanni, akinek gondolatait édesanyja, Lénárt Ágnes tolmácsolta.
Fanni modellkedéssel szeretne foglalkozni.
– Jól boldogul a fotózásokon és a kifutón, nem szorul segítségre. Nagyon szeretnek vele dolgozni a fotósok – tette hozzá az anyuka.
                                               http://szepsegkiralyno.blogspot.com/

Ez ám a gázsi! Egymillióért koncerteznek a megasztárosok

Megasztár 5 - Top 5
A sokkoló összegű gázsit nem kapják, hanem kérik az egykori megasztárosok. Giorgio vezérletével ugyanis jótékonysági koncert készül.
A Megasztár egykori énekese és barátai, Lakatos Yvette és Szeleczky Dávid ismét összejönnek abban a klubban, ahol korábban rendszeresen felléptek. A nosztalgia-jellegű zenélés alkalmával a Vakok Intézete számára szeretnének összegyűjteni közel egymillió forintot, amiből egy Braille-nyomtatót vehetnének.

Nkuya Sonia is nagyobb melleket kapott

Nkuya Sonia
"Most látod milyen szép nagy cicid van"? – kérdezi valaki a műtét után az ébredező énekesnőtől, aki erre letekint, és kicsit kómásan csevegni kezd a TV2 riporterével. Aztán mintha nyálat talált volna az orvos Nkuya válla fölött, az ujjával mutogat rá, mire a segítője szépen megtörölgeti a páciens hátát. Nkuya Sonia, aki elvileg szeptemberben megy férjhez, egy kérdésre elmondja, hogy nagyon szépnek találja a bekötözött melleit. Az énekesnő pasija ugyan nem híve a nagy melleknek, az exmegasztáros énekesnő mégis ugyanakkora implantátumokat kapott, mint nemrég Csifó Dorina.

A Megasztáros kislány, Patai Anna első dala!

Patai Anna, a legkisebb Megasztáros elkészítette első dalát. A videóklip is készül már!
Patai Anna első dala.
Patai Anna még csak 11 éves, de már egy igazi sztár! A kislány a Megasztár ötödik szériájában tűnt fel, és vett le mindenkit a lábáról. A mindig mosolygós és energiával túlfűtött Annácska nem akart lemaradni a “nagyok” mögött, így ő is előrukkolt elő saját dalával.
Szeleczki Dávid, Szíj Melinda, Kökény Attila és Tolvai Renáta után Patai Anna első dala is elkészült, és hozzá a videóklip is Küldd el a mosolyod! címmel.