Megasztár 6 TV2 - Lecsúszott ismert énekes kap esélyt

Kövér Erikát tíz éve ismerte meg az ország, amikor a Sugarloaffal a slágerlisták élére került. Kiválását követően eltűnt az érdeklődő szemek elől, de idén a Megasztárban újrakezdi. Ma este egy ismerős arccal is találkozhatnak a Megasztár nézői, feltűnik ugyanis a versenyzők között Kövér Erika, aki 2002 és 2004 között a Sugarloafban énekelt. A Hunny bunny, a Vadvirág vagy a Bárcsak lennék férfi! hetekig vezette a slágerlistákat. A zenekar jelenlegi sikereiből azonban Era már nem veheti ki a részét, hiszen kilépett a zenekarból. Az énekesnő az évek alatt nagyon mélyre került, egy ideig bevallottan pornózással kereste a kenyerét. A tehetségkutató azonbanmost esélyt adhat neki az újrakezdésre és arra, hogy visszatérjen a zeneiparba.
Megismerkedtem egy szakmabelivel, akivel a magánéletben és zenei téren is közös jövőt terveztünk. Ez nem jött össze, de mire kiderült, már nem volt visszaút a Sugarloafba, hiszen Dér Heni lett az énekes. Ezután külföldre mentem, ahol a vendéglátásban dolgoztam. Az énekléssel is megpróbálkoztam ugyan, de inkább mixer voltam.  Hazatérése után egy darabig szendvicseket csomagolt, de a felhívásra elhatározta, hogy jelentkezik a Megasztárba.
Hatalmas lehetőségnek tekintem a válogatót, s még az idén szeretnék egy jó zenei produkcióval előrukkolni, amivel esetleg akár külföldre is eljuthatok.
Tóth Szabi, a Sugarloaf frontembere igen jó véleménnyel van az énekesnőről.
Era színpadra termett, imádja a kamera és nem utolsósorban a hangja is jó. Nagyon ösztönös lány, aminek rengeteg előnye van, ám néha lehetne egy kicsit tudatosabb. Örültem, amikor újra a színpadon láttam, és remélem, újra sikeres lesz.