Megasztár - Rég elfeledett megasztárosokat küldünk az Eurovízióra?

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogató-műsorának, A Dalnak első elődöntőjében a fellépők fele a Megasztár tehetségkutatóban megismert énekes és énekesnő volt, és ez az arány a hat továbbjutónál is megmaradt.
Oláh Ibolya 2003-ban, a Megasztár első szériájának köszönhetően lett országosan ismert. Albuma 2011 novemberében jelent meg utoljára, ezt követően inkább botrányaival, mintsem zenei sikereivel került az újságok címlapjára, majd visszavonult a nyilvánosságtól, zenei pályáját egy nyíregyházi rockegyüttesben folytatta. Nagy meglepetés volt, amikor decemberben kiderült, jelentkezett A Dal 2014-es válogatóműsorába, és bejutott a legjobb 30 közé.
Szabó Leslie ugyancsak a TV2 tehetségkutatójának első szériájában szerepelt. A dalszövegírót a szakma már jól ismerte, a mai napig 20 nagylemeze jelent meg, ám a közönség nem sokat hallott róla. Az egykori utcazenész neve aztán amilyen hirtelen ismertté vált, olyan gyorsan feledésbe is merült, pedig a szakma továbbra is a legjobbak között jegyzi.
Érdekes, hogy Kiss Gábor és Szekeres Adrien mellett ő jegyzi a Piszkos tánc című dalt, amellyel az énekesnő 2008 elején benevezett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójára. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb produkciót nyújtotta, de a szakmai zsűri és a közönség szavazata alapján Csézy képviselte Magyarországot.
Szabó Leslie dalának az ítészek szerint volt mélysége, Rúzsa Magdi a könnyeivel küszködött. A zsűritől kapott magas pontszám (35 pont) alapján jutott tovább.