Megasztár - A mostani lehet az utolsó Megasztár, új tehetségkutatóval jön a TV2

Médiapiaci információk szerint a TV2 megvette vagy nagyon erősen érdeklődik a The Voice című tehetségkutató jogai iránt. Amennyiben megvásárolja, alighanem a most futó hatodik Megasztár lesz az utolsó, mert ősztől jönne az új licencműsor. Információink szerint a TV2 nagyon erősen érdeklődik a The Voice jogai iránt, vagy már meg is vette a formátumot, azaz nagy valószínűséggel 2012 őszén az RTL-es X-Faktor ellenfele már egy új show lesz, amely persze ugyanúgy énekeseket karol fel és próbál ismertté tenni, mint több elődje. A TV2 a megkeresésünkre nem kívánta kommentálni az értesülést. A holland tévés piac kreatív, merész, újítókedve pedig számos formátumot adott már nagyobb országok tévétársaságainak - így többek közt a The Voice című tehetségkutatót is, amely méltó ellenfele az Egyesült Államokban a helyi X-Factor-nak. A The Voice of Holland, amely második évadjára megduplázta a nézettségét és amelyet a Talpa Media Group dolgozott ki és forgalmaz világszerte, előbb az RTL4-nek hozott sikereket, két évadon át. A rajt óta több televízió megvásárolta a jogokat, így látható vagy látható volt a műsor Finnországtól Dél-Koreáig. Mexikóban a Televisa adta, óriási nézettséggel, Angliában a BBC indította idén márciusban, az USA-ban az első évad remekelt (a második szezont ráindították a mindig hihetetlenül nézett Super Bowl-ra), Ukrajna pedig gyorsan lecsapott rá, harmadik országként, ahol képernyőre került.
Ha a zsűritagok, felkészítők számát nézzük, nem látunk különbséget az X-Faktor-hoz képest, amely szintén négy mentorral működik. Jellemzően három vagy négy zsűritag szokott ülni a tévés tehetségkutatókban: kettő nem tudna eleget civódni egymással, öt pedig borzasztóan sok lenne, megunná a néző, mire mindenki elmondja a mondókáját. A négy felkészítő itt is versenyzőket próbál a célba juttatni, ahogy az RTL Klub licencműsorában, és a The Voice-ban is csak ember nyerhet. Az egyik különbség, hogy nem mutatnak bénázó, szerencsétlenkedő próbálkozókat, nem lesznek Mr. Bikicsunáj-jellegű, megfelelő hangi adottságok nélküli bohócok az elején sem. A kiválasztás módja különös: a zsűri háttal van a produkciónak a választáskor. Miközben a nézők figyelik az énekest, a négy felkészítő nagyjából egy percig hallgatja a dalt, majd aki megnyomja a gombot, az viheti - úgymond vakon - az énekest a csapatába. Ha többen is választanák, akkor a fellépő dönthet, kivel szeretne dolgozni. Nem a kinézet fontos tehát az elején, hanem csak a hang.
Ingyenesen feladható apróhirdetés NEThirdetes.com
A továbbiakban van párbaj-szakasz, ahol minden felkészítő párba állt hasonló karaktereket (rocker lány a vadóc tinivel énekel párbajdalt, egy kiesik), majd 16 ember marad az élő show-ra. Ott gyorsan feleződik a mezőny, minden csapatból egy énekest a közönség, egyet a felkészítő juttat tovább, és így elég gyorsan el lehet érni a fináléba. Jellemzője még a The Voice-nak, hogy gyakran a felkészítő is színpadra lép valamely versenyzőjével, illetve itt nincs olyan törekvés, hogy teljesen kezdő, ismeretlen emberből legyen sztár: sok olyan próbálkozó van ezekben a tehetségkutatókban, aki hosszú évek óta a popzenében mozog, csak egy tévéshow lökése kell neki, hogy országosan ismert legyen. Sok múlik persze a négyfős felkészítő csapat összetételén, de hiába minden új szabály, új díszlet, minden ilyesféle műsort csak a tényleg tehetséges, egyéni hangú, karakteres előadók tudnak sikerre vinni - már csak őket kell megtalálni.