Megasztár 6 - Los Angelesben forgat klipet Radics Gigi

Hétfőn este volt a Mindörökké rock című zenés vígjáték premierpartija. A film a nyolcvanas évek rockhangulatát idézte meg, és a korszakot segített bemutatni a vetítés előtt a Megasztár 6 döntős énekeseinek mini koncertje is. A dögös bőrszerkóban érkező Szakos Andi elárulta, remekül alakulnak a dolgai. – Folyamatosan koncertezünk Caramellel, nemsokára pedig beindulnak a saját fellépések is. Addig igyekszem kicsit pihenni, és a családommal meg a párommal lenni – magyarázta a Megasztár 6 ezüstérmese, hozzátéve: a korábbi híresztelésekkel ellentétben továbbra is nagyszerű a kapcsolata édesanyjával, aki nem nézte jó szemmel, hogy az énekesnőt nemrég eljegyezte fiatal szerelme.
Radics Gigi pár napja vette át rózsadombi nyereménylakását, őt anyukája, apukája és öccse is elkísérte a filmbemutatóra. A Salgótarján melletti Endrefalván élő família rövidesen beköltözik a budapesti ingatlanba, amelyet egy évig élvezhet. A Mega­sztár már alig várja, hogy megtarthassa a házavatót. Tervezem, hogy lesz egy kis buli, amire meghívhatom a megásokat. Nagyon nagy álmom teljesült, hogy Pesten lakhatok. Mindig is szerettem volna, de anyagilag nem engedhettem meg. Egy-két hét múlva költözik az egész család. Anyuék és az öcsém talán a nyár végén visszamennek, de ha minden jól megy, maradnak ők is – árulta el a tizenöt éves tehetség, aki egyébként az iskolában évet halasztott, szeptembertől magántanulóként folytatja. Nagyon pörgős minden napom, egy szabad percem sincs, de rettentôen élvezem, épp ezért jelentkeztem a Mega­sztárba. Augusztus végén megyünk Los Angelesbe, ott vesszük fel az első dalomat és a videoklipjét, legjobban ezt várom – tette hozzá mosolyogva Gigi.