Megasztár 6 - Elképesztő sikert aratott első komoly fellépésén Radics Gigi

Elképesztő sikert aratott első komoly fellépésén a tinilány, aki többek között egykori mentorával, Falusi Mariannal állt színpadra. Gigit kétségek gyötörték, de a zsűritag biztos volt a sikerben. Radics Gigi lázas izgalommal és félelemmel lépett a Margitszigeti Szabadtéri Színpad deszkáira péntek este, a Szentivánéji Tüzek és szerelmek – 7 boszorka van című zenés produkciójában.
A mega­sztár az utolsó percig nem hitte el, hogy egy színpadon állhat Básti Julival, Polyák Lillával, Horgas Eszterrel, Falusi Mariannal. A kánikulában ugyan nem volt telt ház, ám így is több százan várták, hogyan boldogul Gigi a szakma nagyjainak társaságában.
– Ez Giginek volt a legnagyobb élmény. Kétségem nem volt afelől, hogy megállja a helyét. Nagyon jó érzés volt őt látni a színpadon – mondta Falusi Mariann az előadás után.
Míg a volt zsűritag biztos volt Gigi sikerében, addig az ifjú tehetség és családja feltűnő izgalommal várta a produkciót. A tizenöt éves lány szülei és testvére az előadás előtt lázasan kereste a helyet, ahonnan a legjobban láthatják szerettüket.
A földig érő ruhában, egy Whitney Houston-slágerrel színpadra lépő Gigi mindenkit lenyűgözött. A dal végeztével a zenekar előtt tanácstalanul álldogáló tehetség megkönnyebbült, amikor a színpadra érkező dívák közrefogták és közös éneklésbe kezdtek.
– Nagyon izgultam ilyen nagy művészekkel színpadra állni – mondta Gigi. – A boszorkák engem is beavattak ma este, alig hiszem el, hogy jól sült el – áradozott.
Puskás Tamás, az est rendezője, már a jövőt tervezgeti, ami a fiatal tehetség karrierjére is hatással lehet. – Elképzelhetőnek tartom, hogy a Centrál Színházban is bemutatkozzanak a boszorkák – mondta a teátrum igazgatója.