Megasztár 6 - Falusi Mariann új párja, egy titokzatos cégvezető

Évek óta egymás mellett tempózik az uszodában, de csak egy hónapja melegedett össze Falusi Mariann és új párja, egy titokzatos cégvezető. A pár bujkál a nyilvánosság elől, ezért csak éjszaka turbékol. Szerelembe esett a Megasztár női zsűritagja. Falusi Mariann a szentendrei uszodában ismerkedett meg egy nála néhány évvel fiatalabb férfival, akivel az utóbbi időben megosztja életét. Pontosabban egyelőre csak az éjszakáit, mivel rendszerint az éj leple alatt találkoznak egymással, és hajnalban elválnak útjaik. Az ok egyszerű: a cégvezető nem kíván a sajtóban szerepelni, és Mariann is féltve őrzi törékeny boldogságát. – Az elmúlt időszakban nem sokat aludtam – kezdi nevetve az Pa-Dö-Dő énekesnője. – Nem dicsekedni akarok, csak mondom. A helyzet az, hogy nem szívesen beszélek erről a kapcsolatról, egyrészt mert nagyon friss, másrészt mert a párom nem akar újságok címlapján szerepelni.
Márpedig a ­Me­ga­sztár miatt most a szokásosnál többet vagyok reflektorfényben, nem szeretném, ha ezért kellemetlenségei lennének – tette hozzá a magyar popzene legfeketébb hangú előadója.
A történetünk érdekesen alakult. Már évek óta ismerjük egymást látásból, mindketten ugyanoda járunk úszni. Mivel fürdőruhában ismertük meg egymást, gátlásaink sincsenek, és ez igazán felszabadító érzés. Sok összenézésünk volt már, és gyakran szóba is elegyedtünk, de csak mindennapos témákat érintettünk.
Mariann szerint a felületes beszélgetések egyre mélyebbé váltak, és egy idő után azon kapták magukat, hogy az életük nagy titkait osztják meg egymással. – Szinte észre sem vettük, de egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Fantasztikus vele beszélgetni, egy korosztályhoz tartozunk, hasonló a világról alkotott véleményünk.
A dumálásokból kávézás lett, a kávézásból otthoni kávézás, aztán felgyorsultak az események – meséli pajzán kacajjal. – Fantasztikus érzés újra szeretni, nagyon régóta vágytam erre. Többször elmeséltem már, a múltban sok negatív élményem volt férfiakkal, ezért talán érthető, hogy most féltem minden pillanatunkat. Remélem, hogy kapok a sorstól egy lehetőséget a tökéletes boldogságra. Megdolgoztam érte, megérdemlem.