Megasztár - Elveszítheti lányát a megasztáros Sonia

Nkuya Sonia Angliában élő volt párja minden követ megmozgat, hogy közös lányuk hozzá kerüljön. Kemény időszakot él át Sonia. A Megasztár negyedik szériájából megismert énekesnő kétéves kislánya megtartásáért küzd. Annabella Aphroditét Londonban élő apukája magához szeretné venni, ezért egy gyerekelhelyezési pert indított, illetve a nagykövetségtől kérte a pici azonnali kiadatását. Terve megvalósulására pedig minden esélye megvan, ugyanis a kislány hivatalosan nincs is Magyarországon, mivel a papírjai Angliában vannak. Így Sonia nem tud neki sem lakcímkártyát, sem társadalombiztosítást kérni, sőt még bölcsibe sem veszik be. Étteremben éneklő anyukájával fél éve szöktek haza Londonból, mert a szülők viszonya végzetesen megromlott. "Annabella édesapja tudta, mert megmondtam neki, hogy ha nem változik meg, akkor elhagyom. Éppen ezért elvette a gyerek útlevelét és igazolványát, hogy Annabellát ne hozhassam haza. Követségi engedéllyel mégis sikerült, ám az anyakönyvi kivonatát, ami nálam maradt, nem fogadják el a lakcímbejelentéshez, csak az apa aláírásával, ő pedig ebben nem hajlandó együttműködni, mert magának akarja a kislányt."Ha Annabellának vissza kell mennie az angol fővárosba, az anyukája szerint rémes következményekkel lenne rá. A pici ugyanis magyarul beszél, és teljesen idegen számára az ottani környezet. Arról nem is beszélve, hogy Sonia nélkül kellene élnie.