Megasztár 6 - A kitűnő tanulmányai ellenére Radics Giginek évet kell ismételnie az iskolában.

A Megasztár 15 éves felfedezettje jövőre újra nekiveselkedik a 9. osztálynak. A bukásnak a három hónapos engedélyezett hiányzás az oka, ami a tehetségkutató kezdete óta halmozódott fel. A szülei ugyanis a Megasztár miatt kikérték Gigit az iskolából, arra gondolva, hogy az év végén majd levizsgázik. Ám most már biztos, a tehetséges énekesnőnek évet kell ismételni, a három hónap kiesés ugyanis nagyon sok. "Nem azért, mert nem lenne képes megfelelni a vizsgákon, hanem azért, mert nem szeretném, ha valamiből is kegyelemjeggyel mehetne tovább" - magyarázta Gigi édesapja a Star magazinnak. Mint mondja, ez korántsem felelőtlen döntés a részükről, csupán nem szeretnék nagyon terhelni a lányukat a pótvizsgákra való felkészülésekkel, akinek amúgy is rengeteg fellépése lesz a nyáron. Gigi ezért jövőre újrakezdi az évet, de akkor már magántanulóként. Egyrészt azért, hogy énekelhessen, másrészt, mert a szülei féltik őt a folytonos utazgatástól, s nem szívesen engedik őt el egyedül bárhova. "Gigi le fog érettségizni, és azt követően alakuljon bárhogyan a zenei karrierje, főiskolára vagy egyetemre fog járni, hiszen egy hang adottság, de korántsem életbiztosítás" - jelentette ki Radics Tamás, aki egyik napról a másikra vesztette el énekhangját.

Megasztár 6 - Radics Gigiéktől leesett a világsztár álla

Elmondása szerint péntek este óta a föld felett lebeg egy méterrel Radics Gigi, aki 2012-ben a Megasztár nyertese lett. Ám Szakos Andi sem szomorkodik a második helyével. A két finalista tehetsége lenyűgözte Flo Ridát is, aki kijelentette: bármikor készítene közös lemezt a lányokkal.
Flo Rida két színpadra állása között csak néhány perc volt, de legnagyobb meglepetésünkre nem a következő dalára koncentrált, hanem rám és Gigire - meséli az Új Ásznak Szakos Andrea. - Kijelentette, hogy lecseréli ránk az énekesnőjét még egy szám erejéig, ha vállaljuk. Persze nekünk nemet kellett mondanunk, hiszen nem tanultuk meg annak szövegét. Ennek ellenére fantasztikus érzés volt, hogy a világ jelenleg egyik legelismertebb előadójának tetszett a hangunk.
Radics Gigi csupán formalitásként éli meg, hogy legyőzte Szakos Andit.
- Az, hogy én nyertem, fantasztikus, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy Andi vesztett. Egy pillanatig sem éreztem a döntő alatt, hogy nyeregben vagyok vele szemben. Elképesztően jó énekes. Péntek óta gyakorlatilag alig váltunk el egymástól, hiszen közösek a programjaink.

Megasztár 6 - Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes Radics Gigi

Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben lehetett fogadni arra, különösebb kockázat nélkül, hogy ő lesz a befutó. A TV2 a számos reklámszünetben serényen nyomatta a The Voice A Hang felhívó szpotját, ez a műsor váltja ősszel a csatorna régi formátumát. Elindultak a TV2-n a 2012 őszére tervezett The Voice szpotjai, azaz lehet jelentkezni a Magyarország hangja című tehetségkutató műsorba. Elsőként az [origo] írta meg, jó egy-két hónappal ezelőtt, hogy a csatorna új formátumot vesz: ez egyben azt is jelenti, hogy a mostani az utolsó Megasztár, csak akkor tér vissza a hat évadot megélt show, ha az újonc hatalmasat bukik. A műsor zsűrijébe híres zenészek-énekesek is kellenek, alighanem megkörnyékezik majd a tankcsapdás Lukács Lászlót, Ákost, noha egyik sem lesz olcsó.
A fináléban Szakos Andrea és Radics Gigi felléptek többször szólóban és duettben is. Előbbi egyszer Tolvai Renátát, illetve Caramelt kapta maga mellé, a zsűri szabályosan elolvadt, utóbbi Király Viktorral adott elő egy duettet, de énekelt Tóth Verával is. Flo Rida két számban volt színpadon, de közben régi megasztárosok is előkerültek, közösen adták elő a We are family-t: ott volt Hien, a női ruhába bújt, épp nemet váltó Szecsődi Karcsi, Lakatos Yvette, Fekete Dávid, Dér Heni, Pflum Orsi, Baktai Anikó, Patai Anna, Giorgio és sok más, régi szereplő.
Az egyik versenyző előbb 62 százalékkal elhúzott, akkor Liptai Claudia lelkesen "szoros állásról" beszélt, amivel aligha tudott becsapni bárkit is. Amikor már 67 százalékkal vezetett már a második fantomkép, akkor Tilla már nem mert szoros állásról elmélkedni, ő inkább azzal próbálta szavazásra buzdítani a nézőket, hogy bejelentette, hogy az sincs biztonságban, aki vezet. A párbajdallal (Voulez-vous coucher avec moi?) jöttek a végén, feltűnő volt, hogy nevetgélve, lazán álltak a színpadra, azaz van abban valami, amiről egy volt nyertes, Király Viktor elmélkedett, miszerint a mostaniaknak nincs lámpalázuk, nem izgulnak különösebben egy előadás előtt.
Korábban volt olyan Megasztár-adás, ahol 20-30 fős, adott jelre ujjongó csapatot próbáltak masszív, zajos tömegként beállítani, egy nagyon szomorú és kínos bejelentkezés során. Most nem követte el ezt a hibát a TV2, Tiszavasvári és Salgótarján főterén is sokan voltak, hogy drukkoljanak a városból származó lánynak. Az eredményhirdetés előtt értékelt a zsűri is, Mester Tamás szerint ez volt a legjobb Megasztár, a párbaj klassz volt, Gigi pedig "egy zseni." Ilyen felvezetéssel nem is lehetett más az eredmény, bejött a papírforma: nagy fölénnyel nyerte a versenyt Radics Gigi.

Megasztár 6 - A fináléban két fantasztikus hangú énekesnő, Szakos Andi és Radics Gigi csap össze

A fináléban két fantasztikus hangú énekesnő, Szakos Andi és Radics Gigi csap össze. Egyikük pénteken megnyeri a 2012-es Megasztárt.
Világsztár lehet Radics Gigi (15)! A Megasztár fiatal őstehetségét – információink szerint – amerikai producerek kerülgetik, így ha minden jól megy, az énekesnő akár egy éven belül azokon a színpadokon állhat, ahol például nagy példaképe, Beyoncé. Péntek éjjel kiderül, a két fantasztikus hangú fiatal énekesnő közül ki nyeri meg a 2012-es Megasztárt. A döntőben Radics Gigi és Szakos Andi csap össze. A lányok egész nap próbáltak a Megasztár stúdiójában, minden idegszálukkal a nagy megmérettetésre koncentráltak, de mindketten pontosan tudták, szombattól már azon kell dolgozniuk, hogy kamatoztassák mindazt, amit ez a tehetségkutató adott nekik.
Radics Gigi világhírnévről álmodott, és úgy tűnik, erre most komoly esélyt kap. Többen megkeresték a TV2-t, hogy dolgoznának Gigivel. Nem csoda, hiszen fantasztikus tehetség. Még az amerikai sztárfővárosból, Los Angelesből is jelentkeztek producerek. Nem is egy! Ez azt jelenti, külföldön is látják a lányban hazánk első igazi világsztárját – árulta el informátorunk, hozzátéve: ha minden a tervek szerint alakul, Gigi hamarosan egy kaliforniai stúdióban veheti majd fel első lemezét.
Az énekest a péntek esti finálé főpróbáján kérdeztük a kihagyhatatlan lehetőségről.
– Nekem pénteken este kell a lehető legjobban teljesítenem. Nem száz vagy kétszáz, hanem ezer százalékot hozok ki magamból, hiszen azoknak a nézőknek kell most elsősorban bizonyítanom, akik mostanáig támogattak! De természetesen élni fogok a lehetőséggel, amennyiben tényleg lesz rá mód, hogy nemzetközi karrierbe kezdjek. Sosem titkoltam, hogy pontosan erre vágyom. De ha valóban sikerül, én attól még mindig ugyanaz a magyar lány maradok, aki most vagyok, és nem felejtem el, hol kezdődött minden – jelentette ki a lány, aki azonban nem egyedül vág majd neki a nagy útnak, apukája, Tamás ugyanis természetesen nem hagyja magára lányát.
Én leakaszthatatlan pótkocsi vagyok! Ha kell, az egész család költözik a tengerentúlra, ezen biztosan nem fog múlni Gigi karrierje – jelentette ki eltökélten az édesapa, aki már a Megaházban is mindvégig a lánya mellett volt.
Egy biztos, amennyiben Gigi utazik Los Angelesbe, nagyon nagy dolgok várnak rá. Hogy mást ne említsünk: míg itthon alig pár millió forintból készül el egy lemez és egy klip, Amerikában dollármilliókat fektetnek egy-egy előadóba, hogy aztán a világ összes csücskében sztárrá váljon.
Szakos Andrea (27), a finálé másik résztvevője előtt szintén rengeteg kapu nyílik majd ki a Megasztár után. Az énekesnő mindent egy lapra tett fel, a múlt heti arcüreg-gyulladásból felgyógyulva szintén teljes erőbedobással harcol azért, hogy a fináléban a legtöbbet hozza ki magából. Elszántan küzd, hogy kettejük közül ő legyen a jobb. És már azt is pontosan tudja, mihez kezd a verseny után.
– Nincs más tervem, mint hogy az éneklésből éljek meg, ezt szeretném csinálni, mindig is ezt szerettem volna. Szóval, ha megnyerem, ha nem, a lemez és a zenekaros fellépések a cél! – jelentette ki a lány, aki az elszegényedett családját is szeretné támogatni a jövőben.

Megasztár 6 - Gigi máris bekerült a sztárok közé

Híres színésznőkkel és énekesekkel áll egy hónap múlva színpadra a Megasztár legfiatalabb versenyzője, aki nagyon készül a TV2 tehetségkutatójának esti fináléjára. A tizenöt éves Radics Gigi könnyed és boldog a lehetőségtől, bele sem gondol, hogy mások valószínűleg tövig rágnák a körmeiket, ha Básti Julival, Botos Évával, Falusi Mariannal, Horgas Eszterrel, Polyák Lillával és Tompos Kátyával kellene egy színpadon énekelniük. A fiatal tehetség a „Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája” – „7 boszorka van…” elnevezésű koncertshow- ban kapott szerepet. Fel sem fogom, mi történik velem, csak kapkodom a fejem, talán ezért tűnik úgy, hogy könnyedén veszek mindent, ami mostanában zajlik körülöttem – mondja a Borsnak Gigi.
– Az életem egyik napról a másikra óriásit változott, azoktól az emberektől kapom a legfantasztikusabb lehetőségeket, akiket eddig csak a televízióban láttam, akikért teljes szívemből rajongtam. Nagyon boldog vagyok! A koncert 2012. június 22-én, pénteken 20.30 órakor lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Megasztár 6 - Nincs már fiú a Megasztárban Talán Attila kiesett

Radics Gigi különösebb erőlködés nélkül leénekelte két vetélytársát a színpadról, így nem volt kérdés, hogy ki jut be biztosan a Megasztár fináléjába. A másik két énekesből a zsűri Szakos Andreát mentette meg, a kitelepült rajongói csapat pedig fájóan kicsiny volt. Véget ért a Megasztár utolsó döntője, már csak a finálé van hátra a 12 millióért, a divatosnak mondott ruházatért, az elektromos autóért, a thaiföldi luxusnyaralásért, az egyéves lakáshasználatért, és a wellnesz-hétvégéért. A még versenyben lévő előadók két önálló és egy közös produkcióval is a színpadon voltak, de a zsűri nem volt maradéktalanul elégedett: akad köztük olyan, aki a régi Szakos Andreát követelte vissza, Falusi Mariann pedig így kommentálta a Bon Jovi-imitátor Talán Attila fellépését: "hamis, hamis, hamis."
A verseny elején volt egy olyan pillanat, amikor kicsivel Szakos vezetett Radics előtt, de a műsor felétől már nem volt kérdés a biztos továbbjutó személye, ugyanis a tényleg erős produkciókkal előrukkoló, kétségkívül tehetséges, de néha modoros Gigi a voksok bő felét elvitte. Kellemetlen volt a műsorban látni, hogy fájóan kevesen gyűltek össze a Westendben, nagyjából 29 ember alkotta a "tömeget": ha ennyien jönnek össze, felesleges kitelepülést szervezni. Ők akkor kezdtek hangoskodni, amikor odakapcsolt a TV2, a kamera pedig világosan mutatta, mekkora a pangás a parányi csoport mögött. Tömeget tehát nem sikerült mutatni, de BL-promó volt, erről Bochkor gondoskodott.
A finálé másik résztvevőjéről Mester Tamáséknak kellett döntenie. Falusi jelezte, hogy szerinte minden nagy kérdés fejben dől el, Bereczki pedig arról elmélkedett, hogy egységes volt a zsűri, nem volt vita, de az előttük állók mindketten alulmúlták magukat. "Két, nem túl jó teljesítmény után kell véleményt mondanunk" - magyarázta. Mind a négyen úgy látták jónak, ha Szakos Andrea küzd meg a végén a hetek óta toronymagas favorit Radics Gigivel.

Megasztár 6 - Beyoncéhoz hasonlítják Radics Gigit - nem túlzás ez?

Kökény Attila rajongásig odavan Radics Gigiért. A korábban szintén megasztáros énekes egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki más nyerje az TV2 idei tehetségkutatóját. Szerinte Gigi hazánk első világsztár-jelöltje, azt mondja: nincs senki, aki akár csak utánozni tudná a 15 éves lány hangtechnikáját.
Gigi az ország legjobb énekesnője! Amikor nyolcéves volt, már akkor csodás hangon énekelt velünk, de hogy tizenöt évesen ilyen hangja legyen... zseniális - áradozott Kökény Attila. - Úgy vélem, jelen pillanatban annyi hiányossága van Giginek mindössze, hogy még soha nem volt szerelmes, így csalódni sem csalódott, de ha ezek az érzelmek a lelkében lesznek, még jobb előadó lesz. Én alig várom, hogy legyen egy pasija, mert akkor megismeri azokat az érzéseket, amik segítségével mi, a közönség a dupláját fogjuk visszakapni tőle. Ám Giginek így is fantasztikus hangja van. Ha az országnak lenne esze, észrevenné, hogy most lehetne végre egy sztárja, aki a világon bárhol érvényesülhet - szögezte le az énekes, majd a lány jövőjét tervezgette. Szerintem ha megnyerné a versenyt, azonnal ki kéne küldeni külföldre tanulni. Lenne havi egymillió forintja, amivel a családját is támogatná, s emellett például Londonban egy éven belül megtanulhatná a nyelvet és továbbfejleszthetné az énekhangját is. Aztán rögtön ezután el lehetne indítani egy amerikai tehetségkutatóban - tanakodott Attila. - Gigi még nagyon tanulékony, és olyan képesség van a torkában, amit nem lehet tanulni. Belőle lehet még olyan énekesnő, mint Beyoncé. Megkockáztatom, hogy ő sem tudott ennyi idősen úgy énekelni, mint Gigi - tette hozzá az énekes.
Gigi természetesen szívesen fogadta Kökény Attila elismerő szavait.
Nagyon örülök, hogy Attila ennyire hisz bennem, de bizonyára túlzott, amikor azt mondta, hogy jobban énekelek, mint Beyoncé az én koromban - mondta a fiatal, Nógrád megyei lány, aki nem tagadja, hogy minden vágya nemzetközi babérokra törni.

Megasztár 6 - Romantikus meglepetésben részesült a héten Szakos Andrea

Romantikus meglepetésben részesült a héten Szakos Andrea (27), akit kedvese, Gergő először megkocsikáztatott egy oldtimerrel, majd megmasszíroztatott, végül elvitt vacsorázni. A Megasztár 6 énekesnője így lelkileg teljesen feltöltődhetett a nagy megméretés előtt. Nagyon sok múlik ugyanis a ma esti döntőn, hiszen most derül ki, hogy ki az a két versenyző, akik a végső nyereményért és a győzelemért harcba szállhatnak. Annyit tudtam, hogy kapok egy meglepetést, de be kell vallanom, arra nem számítottam, hogy Gergő lesz az - mesélte sugárzó szemekkel a fiatal lány, aki a műsor kezdete óta egy kezén meg tudja számolni azokat az alkalmakat, amikor találkozhatott a szerelmével. - Igaz, az idő nem nagyon kedvezett nekünk, csúnyán fújt a szél, de a kocsikázás azzal a gyönyörű autóval így is felejthetetlen élmény volt. Aztán jött a masszás, ami azért esett nagyon jól, mert végre meleg helyen volt.
Andi és Gergő a lazulás után egy romantikus vacsorával koronázta meg a randit.
Egy hónapja vegetáriánus lettem, így eléggé nehezen választottam az étlapról, de szerencsére a medvehagymás sajtkrém és a spárgasaláta nagyon finom volt - emlékezett vissza Andi, akinek a legnagyobb ajándék az volt, hogy az éjszakát is együtt tölthette a szerelmével. Kicsit beteg vagyok, arcüreggyulladásom van, így nyűgös voltam, de az a tudat, hogy ott van mellettem, annyira feltöltött lelkileg, hogy most tele vagyok energiával. Nagyon sokat ad, amikor vele lehetek, és örülök annak is, hogy ezen a pénteki döntőn is ott fog ülni a közönség soraiban, hiszen ez egy nagyon fontos este számomra - jelentette ki a lány, akinek nemcsak szakmailag, de anyagilag is rettenetesen sokat jelentene, ha megnyerné a Megasztár hatodik szériáját, ugyanis nagyon sokat segíthetne a pénzügyi csődbe került családján is.

Megasztár 6 - Radics Gigi megkapta ajándékba Beyoncé táskáját

Radics Gigi szóhoz sem jutott meglepetésében, amikor egy hölgyrajongója elé állt és átadott neki egy táskát, amit maga a világsztár Beyoncé dedikált. A TV2 tehetsége féltő gonddal őrzi a ritka ereklyét és az Új Ásznak elárulta: nem fogja hordani a csinos darabot.
Beyoncé 2009-ben koncertezett Magyarországon, akkor a színpadról dobált a közönségnek néhány saját maga által tervezett és saját kezűleg dedikált táskát. A hölgy, aki elkapta az egyiket, megkeresett és nekem ajándékozta, mondván, amint meghallott engem énekelni, tudta, hogy a relikvia nem az övé. Nagyon büszke vagyok erre és meghatódtam a gesztustól - árulta el a napilapnak a Megasztár ma esti, hármas döntőjére készülő Gigi.
Szinte el sem hiszem, hogy a birtokomban van ez a táska, amit a legnagyobb kedvencem dedikált. Ami biztos, hogy soha nem fogom hordani. Beteszem egy vitrinbe és ha ránézek, mindig eszembe jut majd, milyen szerencsés is vagyok hogy azt csinálhatom, amit a világon mindennél jobban szeretnék - fűzte hozzá Radics Gigi.

Megasztár 6 - Megjósolták Szakos Andinak a jövőt.

Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
Mindenki szeretné tudni, mit hoz a jövő, Szakos Andi hisz abban, hogy megkaphatja a választ kérdéseire, ezért a Mega-házban az internet segítségével jósoltatott magának.
Már régóta érdekel az ezotéria, nagyon spirituális típus vagyok. Most, hogy az életem ilyen nagy fordulatot vett, még jobban elkezdett bennem mocorogni a kérdés, mit hoz a jövő? Ezért az interneten felkerestem egy jóst, aki sokkolt válaszaival. Azt mondta, ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, először el kell vesztenem mindent, amim van. Ettől nem rémültem meg, annak ellenére, hogy ez a jóslat kezd is beteljesülni - mesélte rejtélyesen Andi.
Az énekesnő legnagyobb félelmére is rákérdezett.
Mióta elindult a verseny, attól rettegek, hogy elmegy a hangom. Volt is erre sajnos példa, a döntők során, de most már ezen a téren is minden rendben van. A jós is megnyugtatott, legféltettebb kincsem mindig velem fog maradni.
Andi versenytársát, Radics Gigit is szerette volna rábeszélni a jóslásra, Gigi azonban egyáltalán nem hisz abban, hogy bárki előre láthatja a jövőt.

Megasztár 6 - Áll a bál Talán Attila továbbjutása miatt

Háborognak a nézők a fórumokon amiatt, mert Farkas-Jenser Balázzsal szemben Talán Attila jutott tovább a péntek esti Megasztárban. A legcikibb az egészben, hogy Mester Tamás konkrétan beismerte, nem tehetségkutatás, hanem sztárcsinálás folyik a produkcióban. A legviccesebb az, hogy Talán lett az év férfi hangja. Röhögjünk.
Rendesen megindult Talán Attila ekézése a TV2 Megasztár oldalán péntek óta, amiért Farkas-Jenser Balázzsal szemben ő jutott tovább a tehetségkutató versenyben, ezzel pedig ő lett 2012 legjobb férfi hangja is. A poén az, hogy a választás előtt még Mester Tamás is elismerte, Farkas-Jenser jobb énekes, míg Talán abban a szerencsés helyzetben van, hogy sztáralkat. Mester is kimondta
Én mindkettőtöket borzasztóan megkedveltelek emberileg is, és amit zeneileg letettetek az asztalra, az is fantasztikus volt" – mondta Mester. "Ugyan mindketten énekeltetek rockot, nagyon furcsa helyzet állt elő. Ha azt nézzük, hogy zeneileg ki az, aki előrébb van, akkor az egyértelműen Balázs. Ha azt nézzük, hogy ki a sztáralkat és már rajongói vannak annak ellenére, hogy egy kicsit bizonytalan, az pedig egyértelműen Attila. Amikor elkezdtünk beszélgetni róla, én még nem tudtam, kire szavaznék, és egy borzasztó gyors döntést kellett hozni. Inkább egyszerűen csak kimondom, kit szeretnék látni a jövő héten" – fejezte be a magyarázatot Mester, ami Talán Attila nevének kimondásával nem igazán tűnt észszerűnek. Prostituálta magát a szakmai zsűri
A nézők természetesen egyből dühöngeni kezdtek a fórumon: "Hát ez hihetetlen!! Ha a nézők döntöttek volna így. Akik nem a zenét,és a tehetséget figyelik. Hanem, hogy ki az, aki szimpatikus nekik. De a ZSŰri ??? Aki ki is mondja, hogy Balázs zeneileg sokkal profibb. Attila bizonytalan, és még hamisan is énekel? Őt küldik tovább? Nagyon sok pénzt mertem volna rátenni, hogy Balázst fogják tovább vinni.Óriásit buktam volna. Igazságtalan döntés !!!!! :-(" - háborgott Gereben.
"Egy rossz szót nem mondtak Balázsra mégis őt ejtették ki. Ilyen zsűriket sem láttam még hogy kiejtenek egy tökéletes versenyzőt és egy olyant juttatnak tovább akibe mindig hibát kapnak. Ez szerintem előre el van tervezve" - írta Simó, míg Kea így fogalmazott: "Íme, amikor a pénz beszél, a kutya ugat, avagy miként prostituálta magát a szakmai zsűri....."
A finálé előtti döntőben tehát Szakos Andrea és Radics Gigi mellett következő héten Talán Attila lesz hallható – ha azt vesszük alapul, hogy tavaly Kökény Attila lett az év férfi hangja, Talán státusza nem kicsit vicces, hanem nagyon. Forrás Velvet.

Megasztár 6 - Farkas-Jenser Balázs számára ért véget a verseny.

A Megasztár péntek esti adásában a zsűritagok közös döntése értelmében Farkas-Jenser Balázs számára ért véget a verseny. A TV2 műsorában duettet énekeltek a zsűritagok a versenyben lévő előadókkal. Hárman maradtak a Megasztár-ban, Talán Attila, Radics Gigi és Szakos Andrea.

Megasztár 6 - Balesetet szenvedett a Megasztár ifjú tehetsége, Talán Attila

Talán Attila bokasérülést szenvedett. A Megasztár tehetsége egy ártatlannak tűnő rövid erdei túrán lépett rosszul. Talán Attila bokasérülést szenvedett. A Megasztár tehetsége egy ártatlannak tűnő rövid erdei túrán lépett rosszul, de szerencséjére Farkas-Jenser Balázs segítségének köszönhetően nem történt nagyobb baj. A két énekes kikapcsolódni indult a Mega-ház melletti erdőbe, amikor váratlanul szakadni kezdett az eső, megnehezítve ezzel a két fiú dolgát.
Ragyogó napsütésben indult túrázni Farkas-Jenser Balázs és Talán Attila, hogy a szabadban vezessék le a verseny okozta feszültséget. A srácok kirándulása azonban nem várt fordulatot vett…
„Kiskorom óta szinte hetente járok túrázni a Normafára, kerékpárral és gyalogosan is. Gondoltam megmutatom Attilának a környéket, amit én nagyon szeretek. A kis kiruccanás azonban nem sikerült a legjobban." – mesélte Farkas-Jenser Balázs - „Elkezdett szakadni az eső, és egy kicsit el is tévedtünk. A térkép, amit magunkkal vittünk nem sokat segített, hogy megtaláljuk a helyes utat. Szerencsére nálunk volt az okostelefonunk is, így az ingyenes netes navigáció segítségével visszataláltunk a Mega-házhoz. Persze ezután sem ment minden simán, hiszen Attila a sárban megcsúszott, és kibicsaklott a bokája. Még jó, hogy ott voltam mellette és el tudtam kapni, így nem lett nagyobb baj." – tette hozzá Balázs. Talán Attila nagyon élvezte a túrát, annak ellenére, hogy korántsem ment minden simán. A srácok számára a Telenor okostelefonjainak köszönhetően, mostanra csupán vicces emlék az erdőben való bolyongás. Ráadásul Attila balesete sem okozott maradandó sérüléseket.
„Kicsit meghúztam a bokám, de Balázs segített, hogy hazajussak épségben és ma már ez az egész csak egy jó sztori, hiába áztunk el." – árulta el Attila, és azt is elmondta, hogy a baleset ellenére nagyon jól érezte magát a kiránduláson – „Jó érzés kicsit kimozdulni a természetbe, feltöltődni, hiszen egyfolytában agyalunk, pörgünk, így néha kell, hogy kiszellőztessük a fejünket és csendben, nyugodt környezetben legyünk." – vallotta be az énekes.

Megasztár 6 - Jutalmat kap Talán Attila, ha továbbjut

Nagy a tét a Megasztárban Talán Attila (24) számára, a közönségkedvenc énekes ugyanis nagyon különleges ajándékot kap, ha továbbjut pénteken este a TV2 tehetségkutatójában. A fiatalember Amerikában élő testvére, Gábor (32) ugyanis kijelentette, ha öccse nem esik ki, akkor jövő héten hazautazik, hogy élőben is megnézhesse Attilát a verseny vége felé közeledve. Nagyon készülök, mert nagyon szeretnék továbbjutni, és nem láttam a testvéremet másfél éve. Anyum múlt heti meglepetése után ez is egy hatalmas ajándék lenne – árulta el csillogó szemmel a tehetség, akiben az utóbbi hetekben nagyon felerősödött a család iránti vágy. Attila kijelentette: ha vége a műsornak, szeretné felvenni a kapcsolatot a Magyarországon élő rokonaival. Több unokatestvérem is van, köztük olyan is, akit eddig csak fotóról vagy családi történetekből ismerek. Szeretnék velük személyesen találkozni. Egyikük már eljött kedden a klubkoncertre, ami nagyon jólesett – mesélte Attila, aki péntek este Bochkor Gáborral is készül egy közös produkcióra. A versenyzők ugyanis ezúttal a szólóprodukciók mellett a zsűri tagjaival is megmutatják, igenis van helyük a TV2 tehetségkutatójában.

Megasztár 6 - Talán Attila számára a jövő a tét

Talán Attila számára a Megasztár 6- ban való szereplés a jövője kulcsa lehet. A fiatal énekes biztos jövőt szeretne teremteni magának, így minden erejét összeszedve küzd a tehetségkutató adásaiban hétről-hétre.
Számos nehézséggel küzdött már meg Talán Attila élete során, ám most lehetőséget lát arra, hogy élete jobbra forduljon.
Nagyon korán kellett felnőnie a 25 éves énekesnek, aki édesapját hat évvel ezelőtt veszítette el. Édesanyja másfél évvel ezelőtt visszautazott hazájába Németországba és bátyja is külföldön éli életét. Attila azonban úgy döntött, hogy a nehézségek ellenére itthon próbál meg boldogulni és minden lehetőséget megragadott, hogy megélhetését fedezni tudja. Túl sok támogatásra nem számíthatott, hiszen az édesanyja súlyos betegségekkel küzd.
Korábbi sportbalesete miatt nagyon sokszor műtötték már és a térdprotézis azóta is számtalan gondot okoz neki. Autóbalesete következtében nyakcsigolyái is károsodtak így keringési problémákkal is küzd. Attila tisztában van azzal, hogy édesanyja nem tud mellette lenni a küzdelmes időkben, de bízik abban, hogy a műsor segítségével olyan kapuk nyílnak meg számára melyeken eddig hiába is kopogtatott volna.
Reméli, hogy a Megasztár 6 által a létbiztonságát teremtheti majd meg, ami számára egy új élet kezdetét jelentené.

Megasztár 6 - Benji Amerikába viszi Radics Gigit

A Megasztár 6 énekesnőjének, Radics Giginek régi álma teljesül, ugyanis a nyáron a tengerentúlra utazhat. A Burgess család hívott meg magához az USA-ba. Szülei visszaköltöznek, Benji azonban Magyarországon marad. Augusztusban mi is elkísérjük őket. A nagyszülők fognak minket vendégül látni két héten keresztül – mesélte a Borsnak a részleteket a tizenöt éves lány, akinek sokan külföldi sikereket jósolnak. Gigi és Benji egyelőre csak barátkoznak, azt azonban egyikük sem tagadja, a Megasztár után akár szerelem is szövődhet közöttük. Így lehet, hogy már, mint egy pár utaznak Amerikába. 
NEThirdetes.com  Ingyen apróhirdetés feladása akár 1 perc alatt is!

Megasztár 6 - Benji csak barátok vagyunk Gigivel

Múlt héten Burgess Benji búcsúzott a Megasztártól. Az amerikai születésű ifjú tehetség nem keseredett el, ugyanis tele van tervekkel. Ami biztos, hogy a zenekarommal szeretném folytatni, akikkel már a verseny előtt is együtt zenéltünk – mondta a Borsnak a fiatal énekes.
Benji fiatal kora ellenére tudatosan áll a munkához, saját dalokkal szeretné meghódítani közönségét. – Írtam már számokat a Megasztár előtt is, de a verseny alatt is születtek szerzemények – mondta az énekes, akitől azt is megtudtuk: szerelmes témájú dalokat mostanában nem vetett papírra. Gigivel barátok vagyunk. Tetszik nekem, de egyelőre nincs több közöttünk. Majd meglátjuk, hogy átalakul-e a kapcsolatunk a Megasztár után. Én mindenesetre reménykedem – fűzte hozzá.
Benjit egyelőre a Megasztárban elért siker és egy alakulóban lévő kapcsolat is Magyarországhoz köti, de azt sem bánná, ha később szülőhazájában is bizonyíthatna.
– Először Magyarországon szeretném építeni a jövőmet, később pedig Amerikában is szerencsét próbálnék. A külföldi karrier előtt viszont még sok tanulnivalóm van, például szeretnék továbbra is Csík Sanyitól, a műsor énektanárától órákat venni. Később, ha úgy alakulna, hogy a tengerentúlig jutok, nem lennék egyedül, mert Amerikában élnek a rokonaim.

Megasztár 6 - Farkas-Jenser Balázs: Mariann lesz a párom!

Nagy feladat előtt állnak a Megasztár tehetségei. A négy még versenyben lévő énekesnek a következő élő show-ban ugyanis nemcsak egyedül, hanem a négytagú zsűri egy-egy tagjával kell színpadra állnia, amely egyrészről hatalmas megtiszteltetés, de igazán nagy falat is. Farkas-Jenser Balázs (22), aki a duettadásban nem remekelt annyira, most Falusi Mariannt kapta párjául. – Borzasztóan örülök, főleg azért, mert így hazánk egyik legnagyobb dzsesszénekesnőjétől tanulhatok. Ráadásul ez a műfaj nagyon közel áll hozzám, emellett az is összeköt minket, hogy a zeneiskolában az egyik tanárommal, Sárik Péterrel rendszeresen fellép Mariann – mesélte lelkesen Balázs, aki a többiek párosítását meglepőnek tartja.
Lehetett volna a hasonló hangszínű embereket egymás mellé tenni, de így, hogy Gigi Mester Tomival, Andi pedig Bereczki Zolival énekel, sokkal ízesebb lesz a műsor, nem is beszélve arról, hogy nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogyan basszusgitározik majd Bochkor Gábor Talán Attila mellett. Egy biztos, nagyon izgalmas este lesz.

Megasztár 6 - Kiesett, de nem aggódik, Burgess Benji

A Megasztár 6. nyolcadik döntőjében a szavazatok alapján Radics Gigi és Talán Attila szerezte meg a biztos továbbjutó helyeket. Szakos Andit a nézők, Farkas- Jenser Balázst pedig a zsűri mentette meg, így a verseny Burgess Benji számára ért véget.
Azt szokták mondani, hogy én megálmodok dolgokat. Ez most sem volt másként. Megálmodtam, hogy ki fogok ma esni - nyilatkozta Burgess Benji, a Megasztár 6. ötödik helyen végzett versenyzője. - Vannak olyan zsákok, amik tele vannak, és olyanok amik csak félig. Az én zsákom még egy ilyen félig telt zsák, ezért estem ki ma én. De nem aggódom, mert tudom, hogy van még mit pakolnom abba a zsákba!- folytatta Benji, aki nagyon örül annak is, hogy eddig eljutott a versenyben. - Amikor elindultam, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a legjobb ötbe bekerüljek, és ez sikerült! Úgyhogy nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel, és már alig várom a nyári turnét!
A zsűri és a versenyben továbbjutó Farkas-Jenser Balázs könnyeivel küszködve búcsúztatta a fiatal versenyzőt.
Ingyenes apróhirdetés feladása NEThirdetes.com

Megasztár 6 - Imádják a csajok Burgess Benjit

Imádják a csajok Burgess Benjit (17), amit a Megasztár legfiatalabb fiú énekese nagyon élvez, de saját bevallása szerint csak mértékkel. Az amerikai–magyar tini a TV2 tehetségkutatójának élő adásában is irigylésre méltó helyzetbe kerül péntek este, a színpadot ugyanis A Szépségkirálynő huszonegy döntősével osztotta meg. A fiatalember nem jött zavarba ennyi szép lány láttán, mosolyogva énekelte a versenydalát, miközben a lányok körülrajongták. Nagyon jól néz ki az egész a színpadon, a lányok gyönyörűek, de egyik sem az én típusom – árulta el Benji, akinek a szíve már másé, a fiatalember már hetek óta versenyzőtársáért, Radics Gigiért van oda.

Megasztár 6 - Talán Attila fél éve nem látta anyukáját

Könnyes családegyesítés színtere volt a Megasztár stúdiója tegnap: Talán Attila (25) fél év után újra megölhette édesanyját, Eikét.  Az asszony Attila édesapjának halála után visszament hazájába, Németországba, emiatt a fiával ritkán találkoznak. Attila édesanyja egy korábbi sportsérülés és két autóbaleset miatt csípőprotézissel, rokkantnyugdíjasként él testvérénél, így, ha a produkció nem segít, esélye sem lett volna arra, hogy a fiát élőben nézhesse meg a versenyen. Ezek után nem csoda, hogy Attilának még a szava is elakadt, amikor a próbán egyszer csak a duettpartnere, Csipa helyett az édesanya sétált be. A fiatal énekes azonnal anyukája nyakába borult. Némán ölelték, szorították egymást. Attila kis híján sokkot kapott, de Eike sem volt képes szólni a meghatottságtól. Attila azonban pár másodperc után visszatért vagány mivoltához, és hagyta, hogy inkább a vele dolgozó stábtagok könnyezzenek helyette.
- Hatalmas öröm nekem, hogy újra látom a fiam - mondta könnyek között Eike, akinek arra is nehezen volt lehetősége, hogy Attila produkcióit a műsorban kövesse. Nem ért az internethez, csak az online adáshoz tartott telefonon keresztül hallhatta a fiát énekelni.
- Anyukám Németországban, a testvérem Chicagóban él, így csak a fogadott családom tudott nekem itt szurkolni. Nagyon boldog vagyok, el sem hiszem, hogy végre az én mamikám is itt lesz velem - árulta el meghatottam Attila, majd ezek után el sem mozdult édesanyja mellől, aki ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna anyák napjára. Múlt péntekig két olyan versenyzőnk volt, akiknek külföldön él az édesanyjuk, úgy gondoltuk, anyák napjára különleges meglepetés lenne, ha találkozhatnának. Ezért az időközben kiesett Bozontnak Londonból, Talán Attilának pedig Lipcséből utaztattuk ide az anyukáját. Az utóbbinál komoly szervezést igényelt, hogy az utolsó pillanatban össze ne fussanak - árulta el Illés Gabriella, a műsor producere, aki hozzátette: Attila sejtett valami a turpisságot, de erre álmában sem gondolt.